vissza a listához

Tanulmányokés hasznos cikkek

Egy sérült fog interdiszciplináris ellátása

Akihívást jelentő eset során szükséges volt a különféle, alternatív megoldási lehetőségek precíz értékelése, mielőtt döntöttünk volna a végleges kezelési tervről. A sebészi megközelítés magában foglalta volna az 11-es, 12-es és 21-es fog eltávolítását, az előzetes CBCT felvételen látható nagyméretű ciszta excochleációját, illetve az üreg csontpótlóval való feltöltését. Ezen megoldás során szükség lett volna további egy vagy két implantátum behelyezésére és protetikai ellátására 3 szólókoronával vagy egy 3 tagú implantátumon elhorgonyzott híddal. Úgy ítéltük meg, hogy ez a megoldás nagyfokú traumával, az élő szövetek kiterjedt veszteségével járt volna, ami jelentősen megnehezítette volna a jó esztétikai eredmény elérését. A beavatkozás során a páciens elvesztett volna négy frontfoga közül hármat, ami pszichológiailag is megterhelő. Ehelyett az endodontiai megoldás mellett döntöttünk, hogy dekompresszáljuk a cisztát, így megPÁCIENS: 30 éves férfi páciens került beutalásra a bal felső nagymetsző fog pótlása miatt, ami 11 éves korá- ban trauma következtében kiesett, majd replantálásra került. KIHÍVÁS: A traumában a szomszédos nagymetsző és a két oldalsó metsző is sérült. Az 11 és 12-es fogon periapikálisan nagy kiterjedésű elváltozás volt felfedezhető. KEZELÉSI TERV: A 21-es fogat egy 4,8 × 13 mm-es OsseoSpeed EV implantátummal pótolták, amelyet egyfázisú transzmukozális protokoll szerint HealDesign EV gyógyulási csavarral helyeztek be. Végleges megoldásként az implantátumra ATLANTIS egyedi felépítmény, illetve IPS e.max korona került, továbbá szintén IPS. e.max koronákkal látták el a 12-es, 11-es és 22-es fogakat. 1. ábra: Kiindulási állapot 3. ábra: 21-es fog extrakciós ürege 5. ábra: Az ideiglenes fogpótlás 2. ábra: Kiindulási röntgenfelvétel 4. ábra: 21-es fog alveolusprezervációja 6. ábra: Egészséges ínyviszonyok egy évvel az alveolusprezervációt követően 7. ábra: 4,8 mm × 13 mm-es Osseospeed EV implantátum virtuális behelyezése 22 Magyar Fogorvos 2015/1 mentsük a fogakat, megőrizzük az állcsontgerinc formáját és az interdentális papillák szerkezetét.

Egy sérült fog interdiszciplináris ellátása
részletek
A teljes tanulmány a lenti linkről letölthető.